Nózi a náthás sárkány története
Mindnyájan tapasztaljuk, hogy az utóbbi évtizedekben a környezetszennyeződés fokozódásával a gyermekek náthás-köhögős panaszai gyakoribbá és egyúttal elhúzódóvá váltak.
Több mint három évtizedes gyermek fül-orr-gégészeti tapasztalat birtokában úgy döntöttem, hogy a náthás eredetű szövődményekről, a szűnni nem akaró, hurutos betegségekről a szülőknek és a gyermekeknek is írok egy könyvet, számukra is érthető módon.
NÓZI a náthás sárkánygyerek lett a szimbóluma ennek az orr körül bonyolódó betegségsorozatnak.
A mese szerint Nózi, mint minden rendes sárkánygyerek, egy fejjel született. A zivatarban elázott, náthás lett, majd köhögni kezdett, és ez heteken át tartott. Elindult a városba a doktor nénihez, de út közben egyre betegebb lett, minden egyes mérföldkőnél kinőtt egy-egy fejecskéje, ami a sorban kialakuló szövődmények következménye volt. Mire a rendelőbe ért, hétfejű sárkány lett belőle, aminek a leküzdése köztudottan nem mindenkinek sikerült, még a mesében sem.
A hét sárkányfej hét önálló betegség jelképe lett, aminek a jellegzetessége, hogy törvényszerű sorrendben alakulnak ki és egymást indukálják.
Ezek a következők:
- Nátha
- Arcüreg gyulladás
- Fülkürthurut
- Középfülhurut
- Orrmandula-duzzanat
- Légcsőhurut
- Hörghurut
Számomra ez nem mese, hanem nagyon is gyakori, hétköznapi valóság. A hozzám forduló szülők beszámolnak róla, hogy a gyermekük közösségbe kerülése óta szinte folyamatosan náthás, időnként, főleg éjszaka köhög, dugul az orra, rosszul alszik, nyűgös, figyelmetlen, talán kicsit rosszul is hall.
Mindezek a panaszok heteken, hónapokon át tartanak, minden gyógyító tevékenység ellenére. Miután a vizsgálatokkal többnyire mind a hét kórkép tüneteit megállapítottuk, összeállt a komplex kórkép, a Hétfejű Sárkány betegség.
A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikáján Miriszlai professzor úr vezetésével működött klinikai munkacsoportunk azt is megállapította, hogy ennek a komplex kórképnek a megoldásához nem elég egy-egy betegséget megoldani, hanem minden egyes összetevőt – nevezzük sárkányfejnek – le kell küzdeni. Ehhez viszont alaposan ismerni kel a betegség kialakulásának folyamatát, és a gyógyítás minden részprobléma leküzdésére kell irányuljon.
Ezek közül is a kezdeti tünetek megoldását tartottuk a legfontosabbnak.
Gyakran hallottuk klinikai főnökünktől, Miriszlai professzor úrtól, hogy „Origo a nátha”, azaz a kiindulópontja egy sorozatbetegségnek, ami az orrban kezdődik és a tüdőben fejeződik be. Az orrhigiéne fogalma és eszközei klinikánk gyermek fül-orr-gégészeti osztályának több évtizedes kutató-fejlesztő munkájának eredményei.
Ma már szinte minden szülő számára természetes, hogy a náthás gyermeket meg kell szabadítani a pangó orrváladékától szívótechnikával, mert ez a további szövődmény forrása. Természetesen azt is fontosnak tartjuk, hogy a gyermeket tanítsuk meg mielőbb a helyes orrfújásra, de ha ez még nem elég hatékony, akkor a porszívóra szerelhető orrszívó, vagy a kis motoros orrszívó használata elkerülhetetlen a gyógyulás érdekében.
Az otthoni orrszívást célszerű ülő helyzetben végezni, a gyermeket ölben tartva, fejecskéjét jól rögzíteni. Az orrszívó illesztékével rövid időre el kell zárni az orrbemenetet. A másik oldali orrfél pillanatnyi befogásával a szívás ereje nő. Az orrszívót minden használat után alaposan le kell mosni és fertőtleníteni
Ha a leszívás után is dugul az orra a gyermeknek, azt az orrüreget bélelő nyálkahártya duzzanata és a bennrekedt váladék együttesen okozza. Ennek megszüntetésére két komponensű orrspray-t fejlesztettünk, ami évek óta kapható a gyógyszertárakban. Igaz, csak 3 éves kortól javasoltuk a használatát, de szelídített változata mostanában kerül forgalomba, amely csecsemőknek is heteken át ártalmatlanul használható.
A nátha leggyakoribb szövődménye minden életkorban az arcüreg gyulladás, szinte a náthával együtt alakul ki, gyakran rejtett gócot képez. Ez a sárkány második feje, melyről következő számunkban olvashatnak.
A náthás eredetű középfül-betegségek főként gyermekkorban gyakoriak. Ennek anatómiai és immunológiai okai vannak. Megelőzésük azonos az alapbetegség hatékony gyógyításával. Akinek az orra eldugul, annak hamarosan a füle is bedugul a fülkürt működészavara következtében. Klinikánkon a náthás gyermekek középfül-betegségeinek megelőzésére a fülmelegítés módszerét vizsgáltuk.
Méréseink bizonyították, hogy a középfülhurutos gyermekek füldugulása a fülkagylókra helyezett meleg inger hatására mérséklődött, és a fülfájdalom is csökkent. Ennek a megfigyelésnek eredményeképpen készítettük el a fülmelegítő gyógysapkát, ami tovább bővítette a szülőknek szánt otthoni gyógyító eszközök lehetőségét, a szűnni nem akaró náthás, fülfájós, köhögős kisgyermekek gondozásához.
További információkért olvassák el honlapunkat: www.gyogysapka.hu.