Szűrővizsgálat a nátha szövődményeinek megelőzésére
A gyermekek közösségbe kerülésével egyidejűleg a hurutos, náthás, köhögős időszak is elkezdődik.
A gyermekfülészeti rendelőmben hirtelen újra megjelentek azok a gyermekek, akik korábban a nátha szövődményei miatt álltak kezelésem alatt. Nyilvánvaló, hogy nem egyszerű megfázásról van szó, hanem a közösségben könnyen terjed – elsősorban cseppfertőzéssel – az a baktériumfajta, ami a szűnni nem akaró nátha és köhögés kórokozója. A baktériumok megtelepedése az orrüregben a váladék besűrűsödését, sárgás-zöldes színét eredményezi és maga az orrüreg belsejét bélelő nyálkahártya is megvastagszik. Ha a gyermek orra bedugul és szájlégzővé válik, a légutak védekező rendszere komolyan károsodik.
A gátolt orrlégzés egyértelmű következménye, hogy az orr nem tudja kifejteni hármas élettani funkcióját. Normál körülmények között az orrüreg megszűri, megmelegíti és megnedvesíti a rajta áthaladó levegőt. Ha ez zavart szenved és szájlégzővé válik a gyermek, akkor a torokba bejutó levegő könnyen okoz másodlagos torokpanaszokat. A „kicsit piros torok”, ami nagyon gyakori a gyermekeknél, ebből is adódhat.
A környezetszennyeződés fokozódásával az orrhigiéné fogalmának és eszközeinek egyre nagyobb jelentősége lesz.
Aki gyermeket nevel, megtapasztalhatja, hogy nem mindig egyszerű feladat a náthás gyermeket megtanítani az orrfújásra. Három-négy éves kor előtt általában nem is tudják hatékonyan kifújni az orrukat, és a bennrekedt váladék a betegség tovaterjedésének forrása.
Nem véletlenül tartom annyira fontosnak, hogy az általunk kitalált és bevezetett orrhigiénés eszközöket mindenki megismerje és jól használja (orrszívók, gyógysapka, kombinált orrszpré, füldugulás elleni orrballon).
Klinikai munkacsoportunk több évtizedes fejlesztő munkájának eredménye, hogy hazánkban már természetes az, hogy a pici gyermeknek naponta többször le kell szívni az orrváladékát, ha benáthásodott. Utána – esetleg előtte is – hatékony váladékoldó orrspray-t kell használni, és a fülét mindkét oldalon egyszerre kell melegíteni a fülbetegség megelőzésére a náthás gyermeknek. Erre a célra találtuk ki a fülmelegítő gyógysapkát. Naponta 2-3 alkalommal 20-30 percre feltéve a gyógysapkát a megmelegített betétekkel együtt sokat segíthetünk a középfül hurutos állapotán, és javítjuk a fülkürt szellőzését.
Mindenki észlelheti saját magán a fül recsegését, ropogását, azaz a fülkürt szellőzésének zavarát nátha kapcsán. Ha meleget teszünk a fülkagylókra, ez a rossz érzés hamar megszűnik, főként akkor, ha egyúttal az orrüreget is kitisztítjuk. Különösen gyermekek hajlamosak a fülkürt működésének zavarára a szűk anatómiai viszonyok miatt. Ezért tartom fontosnak, hogy a gyógysapkát mindkét fülre helyezett meleg inger gyanánt használják a náthás gyermekek fülbetegségének megelőzésére. Többféle méretben, változatos színekben kapható a gyógyszertárakban, gyógyászati segédeszköz boltokban. A hozzá tartozó hőtároló betét külön is kapható. Ez úgy gondolom, hogy fontos információ, hiszen a betét egy idő után elavul, megkeményedik, előfordul, hogy kiszakad, tehát mindenképpen pótlásra szorul. Örömmel látom, hogy betét nélkül még utcai viseletre is alkalmas, hiszen sokan szeles időben fülvédőnek használják.
Ha a füldugulás a melegítés, az orrtisztítás és az orrspray ellenére nem múlik, annak okát mindenképpen tisztázni kell. A fülészeti rendelőkben rendelkezésre álló műszer a dobüregi nyomásmérő (timpanométer) segítségével egyszerűen, gyorsan, fájdalommentesen megállapítható, hogyan szellőzik a középfül a fülkürtön át. Ez nagyon fontos információ.
Dániában évente kétszer minden óvodásnak és kisiskolásnak megmérik a fülkürt funkcióját, és a kóros eseteket kezelésbe veszik. Nálunk ritkán, tudományos céllal történtek ilyen mérések gyermekközösségekben. Az Orrhigiéné Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy mi is végzünk ilyen szűrővizsgálatokat a gyermekközösségekben, előre kitöltött kérdőívek alapján abban a reményben, hogy a közösségbe járó gyermekek között megtaláljuk azokat, akik rejtett gócot, elsősorban arcüreg gyulladást hordoznak, veszélyeztetve önmagukat és a környezetüket.
Véleményem szerint ez a prevenciós tevékenység lenne az alapja a gyermekközösségekben eluralkodott szövődményes légúti és fülészeti betegségek megelőzésének.
Az óvodák, iskolák vezetői és a szülők számára is a vizsgálathoz szükséges nyomtatvány az internetről (www.gyogysapka.hu) letölthető. A szűrővizsgálatokat igény szerint a kitöltött kérdőívek alapján végeznénk.