Ha fáj a „kicsi” füle

A nátha után a középfülgyulladás a leggyakoribb gyermekbetegség. Gyakoriságát az a tény magyarázza, hogy az elhúzódó náthás betegség szövődményeként alakul ki.

A régi francia mondás így hangzik: „A nátha az orrban kezdődik és a tüdőben fejeződik be.” Ebben a fontos megállapításban benne van, hogy közben útba ejti az orr körüli üregeket, főként az arcüreget, a középfület és az orrmandulát is. Az orrmandula, valamint a légcső és a hörgők gyulladása társulhat a náthához. Az orr és a fül közötti anatómiai összeköttetés, a fülkürt is hurutossá válik. Ez a piciny csatorna, amelyet szerzői néven Eustach-kürtnek nevezünk, nagyon fontos szerepet játszik a fülbetegségek vonatkozásában. Normál körülmények között az a feladata, hogy a nyelőmozgások közben levegőt szállítson a középfülbe, biztosítva ezzel a jó hangvezetéshez szükséges légtartó dobüreget.

A kisgyerekek gyengébb ellenálló képességén túl a fülbetegségre való hajlamot magyarázza az is, hogy ebben az életkorban a fülkürt rövidebb, tágabb és egyenesebb lefutású, mint felnőttkorban. Pici babáknál a hanyatt fekvő testhelyzet miatt a váladék hátracsorog az orrüregben. Érdekes tény, hogy az orr öntisztuló rendszere is hátrafelé, az orrgarat felé irányul, és az orrfenék is hátrafelé lejt. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kórokozókkal telített orrváladék lefolyjon a fülkürt hátul lévő nyílása felé.

Recseg, ropog, pattog

Mindenki észleli saját magán, hogy a nátha kapcsán az orrdugulás miatt pattog, recseg, ropog a fülkürtje, és átmenetileg gyengül a hallása. A pangó orrváladék és a duzzadt nyálkahártya együttesen akadályozza az orrlégzést, és a középfül szellőzését. Ennek rövid és hosszú távon is számtalan szövődményével találkozom fülészeti gyakorlatomban.

A középfülből felszívódó levegő, miután nem kap utánpótlást a csatorna elzáródása miatt, a testnedvek középfülbe áramlását eredményezi. Ez a folyamat nem jár lázzal és erős fájdalommal. Rövid ideig tartó, hasító fájdalom lehetséges. Főként teltségérzés van a fülben, jellegzetesen tompult hallással. A kisgyermekek figyelmetlensége, hangos beszéde, hangos tévéhallgatása figyelmeztető jel lehet. Ennek a jellegzetesen gyermekkori fülbetegségnek tehát elsősorban az a magyarázata, hogy a gyerekek nagyon gyakran náthásak, a nátha többnyire elhúzódik, hiszen nem, vagy alig tudják kifújni az orrukat.

Orrmandula, a közvetítő

Az orrnyálkahártya gyulladásos duzzanata jelentősen szűkíti az egyébként is piciny orrban a járatokat. Van még egy fontos dolog, ami jellegzetesen csak gyermekkorban hajlamosít az orrüreg és a fülkürt szellőzésének akadályozására: ez az orrmandula.

Az orrüreg hátsó részén, a fülkürtnyílás közelében helyezkedik el, és minden nátha kapcsán aktívan részt vesz a hátracsorgó váladékban lévő kórokozók tovaterjedésének megakadályozásában. Miközben dolgozik, állománya megduzzad, majd a nátha elmúltával a gyulladásos vizenyő, akárcsak az orrnyálkahártya duzzanata is megszűnik. A megduzzadt orrmandula is akadályozza a fülkürt szellőzését, de szerencsés esetben ez sem tart tovább, mint maga a nátha.

A felnőttkor küszöbén, a kamaszkor végén ez a kis nyirokszerv visszafejlődik, de addig nagyon aktívan részt vesz a felsőlégúti gyulladásos folyamatokban. Ha a sorozatos gyulladások miatt tartósan megnagyobbodik, akadályozza a fülkürt szellőzését. Ez a magyarázata annak, hogy a gyermekkori középfülhurut hátterében sokszor felmerül az orrmandula közvetítő szerepe. Ennek eldöntésére a nátha gyógyulása után néhány héttel célszerű a középfül vizsgálata, és az orrmandula nagyságának ellenőrzése.

A testnedvekkel telítődött középfül igazi veszélye, hogy befertőződhet, további fülbetegség forrásává válhat. Ezért törekszünk arra minden lehetséges módon, hogy a középfülgyulladást megelőzzük.

Ezzel kapcsolatban többször eszembe jut, és mosolyogva emlékszem rá, hogy egy kedves anyuka fülfájdalom miatt vitte orvoshoz a gyermekét. Elpanaszolta nekem, hogy a gyereknek az orrát kezdték el gyógyítani. Megnyugtattam, hogy a leghelyesebben jártak el, hiszen a középfülgyulladás a nátha szövődménye.

Mit tehetünk ellene?

A megelőzés vonatkozásában három fontos teendő van: az orrszívás, az orrspray használata és a fülmelegítés. Több évtizedes tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy működik.

Orrszívás: Ha a gyermek még nem tudja kifújni az orrát, le kell szívni orrszívóval az orrváladékát. Az ehhez szükséges orrhigiénés eszközök többféle variációban beszerezhetők. Rendszeres használatuk sok fülbetegségtől menti meg a gyermekeket.

Spray használata: Gyakran észleljük, hogy az orrleszívás után még szortyog a gyermek orra. Ezt két dolog okozza: a bennrekedt váladék és a megduzzadt orrnyálkahártya. Mindkét probléma ellen egyidejűleg ható orrspray kapható a patikákban.

Fülmelegítés: Sok szülő kérdezi, hogy mikor célszerű a fület melegíteni? Tapasztalatom szerint már a nátha kapcsán célszerű mindkét fület egyszerre melegíteni, hisz mindkettő veszélyben van. Hatására javul a fülkürt szellőzése, csökken a teltségérzés a fülben, az enyhe fájdalom megszűnik, az erős fájdalom mérséklődik. Az a javaslatom, hogy naponta többször, rövid időre (körülbelül húsz percre) tegyék fel a gyermek fejére a gyógysapkát a felmelegített betétekkel. Ingerterápiaként működik, hatékony segítség az otthoni fülfájdalom csillapításában és az oly kellemetlen középfülbetegség megelőzésében.

A megelőzés vonatkozásában tehát három fontos teendő van:

ORRSZÍVÁS → ORRSPRAY → FÜLMELEGÍTÉS

Több évtizedes tapasztalat alapján mondom, hogy működik.